A varázsmese varázsa

logoMai világunkban egyik legfőbb problémánk, hogy nem tudunk jól kapcsolódni - sem önmagunkhoz, sem másokhoz, sem a természethez, sem a természetfelettihez. Ennek egyik oka, hogy kapcsolódás helyett uralni akarjuk viszonyainkat. Megismerés, elfogadás, szeretet helyett önző akaratunkat akarjuk erőltetve érvényre juttatni – nagyon gyakran akár saját jól felfogott valódi érdekünk ellenében is. A másik oka az, hogy túlzott szerepet kap a gondolkodás, a racionális agyalás, és szinte tiltott üzemmód a játék, az öröm, az alkotás, a művészi szabadság - jobb agyféltekés teremtő gyógyító erőink. A harmadik ok a tudattalan lelki tartalmak és folyamatok „garázdálkodása”. 
A varázsmese írás olyan önterápiás eszköz, amely segít elfogadni önmagunkat. Általa kapcsolatot teremthetünk belső lelki állapotunkkal, élethelyzetünkkel. Varázsmesénk megmutatja az éppen aktuális elmozdulási, továbblépési lehetőségeket, valamint azt a mesés nyereséget, amire szert tehetünk e változások által. Varázsmesénk aktivizálja, dinamizálja életünket, mozgósítja akaratunkat.
Vajon miért vonzódik az ember a mesékhez, éljen a világon bárhol, bármely században, s legyen akár gyermek, ereje teljében lévő felnőtt vagy idős? Miért erősebb ez a vonzódás a meséhez, mint bármely más műalkotáshoz? Mi a varázsmese, és hogyan hat az ember lelkére? Miért vágyunk többre a mesék esztétikai élményénél? Mire jó és hogyan működik személyes varázsmesénk? Mire jó egy varázsmese-csoportot? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mint testnek a kenyér
Rudolf Steiner, Meseköltészet a szellemtudomány fényében, 1913. február 6-án Berlinben tartott el?adásában így fogalmaz: 
„A mese pusztán esztétikai és művészi élvezete olyan messze állhat a lélekt?l, mint –paradox hasonlattal élve – egy étel finom íze szánkban azoktól a rejtett és bonyolult folyamatoktól, amelyek az étel révén a testünket építik. Az étel útja az elejét?l fogva kívül marad az ember tudatos megfigyelésén: minden, amit érzékel, az csupán az íz maga. /…/ Ugyanígy, egy mese csupán esztétikai élvezete is nagyon messze van attól, ami a lélek tudattalan mélységeiben zajlik, akkor, amikor hozzákapcsolódik mindahhoz, ami a meséb?l fakad és felszínre tör. A lélek olthatatlan szükségét érzi annak, hogy szellemi vénáin átengedje a mese lényegét; csakúgy, ahogyan a fizikai testnek is szüksége van arra, hogy a táplálékot magán átáramoltassa.” /…/
Ugyanitt így folytatja:
„Előfordulhat, hogy a lélek mélyén olyan határtalan élmény pihen, /…/ amiből semmi nem jut át a nappali tudatba. Mégis van valami a lélekben, ami olyan, mint a fizikai testben az éhségérzet. És ahogyan a test éhségét is csillapítanunk kell, ugyanígy szüksége van valamire ennek a lélek mély tapasztalásából fakadó, határtalan élménynek is. Ilyenkor azt érezzük, hogy szívesen elolvasnánk egy mesét, belemerülnénk egy legenda világába, vagy ha művészi hajlammal vagyunk megáldva, alkotnánk valamit, amib?l azt érezzük, hogy ahhoz képest minden szó puszta dadogás lenne: így keletkeznek a mese képei. A léleknek a mesék képeivel ily módon történő tudatos kielégítése jelenti a lélek számára a táplálékot az említett éhségérzetre.” /…/

A varázsmese eredete
Szintén fent idézett előadásában Rudolf Steiner ezt mondta: „Az emberiség fejlődésének régebbi korszakaiban a lélek még közelebb állt a belső lelki történések tisztánlátással való érzékeléséhez. Éppen ezért az egyszeri néplélek, mivel a mostaninál sokkalta tisztábban érezte ezt a fajta éhséget, bizonyos körülmények között olyan képekkel tudta csillapítani azt, amelyek akkoriban még a lelkéből fakadtak, s amelyeket ma a különböző népek által továbbhagyományozott mesékben találunk meg. A lélek a szellemi létezést formáló erőkhöz tartozónak élte meg magát, s anélkül, hogy értette volna, többé-kevésbé tudatosan érzékelte a belső küzdelmeket, amelyeken át kellett mennie. Ezeket azután képekben fejezte ki, amely képek éppen ezért csak távoli hasonlóságot mutattak azzal, ami a mélyben valójában zajlott. Ennek ellenére érezzük azt, hogy van kapcsolat a mese motívumai és a lélek megközelíthetetlenül mély tapasztalásai között.” 
A szellemtudomány tanításai szerint az emberek valaha tisztánlátók voltak: egységben éltek a természettel, látták, és közvetlenül tapasztalták meg a szellemvilág lényeit és történéseit, és tudták, hogy ezek összefüggenek a lélek legmélyén zajló folyamatokkal. Ez az ösztönös tisztánlátás később megszűnt, ám voltak még olyanok, akik az álom és ébrenlét közötti különleges tudatállapotban továbbra is képesek voltak ebből valamit érzékelni. A felbukkanó képek alapján ők írták azokat a meséket, amelyeket aztán az emberek generációról generációra továbbhagyományoztak, s amelyeket ma népmesékként tartunk számon. Rudolf Steiner a mesék értelmezéséről tartott egyik előadásában (A mesék értelmezése, 1908. december 26. Berlin) éppen magyar népmeséket hoz fel példaként, Gaál György Magyar Mesegyűjteményéből (Budapest, 1856)! Ilyen például a „Százat egy csapásra” c. mese is, amely amellett, hogy az egyszeri olvasó számára szórakoztató és tanulságos, szellemtudományos szempontból is igen értékes. Rudolf Steiner így fogalmaz: „Az ember tisztába szeretne kerülni saját magával. A szellemvilág már nem érhető el számára, de tudja, hogy a köztes tudatállapotban magyarázatot találhat kérdéseire; ilyenkor olyan bölccsé válik, hogy ravaszsággal és tiszta ésszel győzelmet arathat a negatív erők felett. Megjelennek tehát számára a szellemvilág lehetőségei, amelyek megfeleltethetők az ember intellektuális erőinek. Ezek éppen úgy jelennek meg, működnek és világosítják meg az embert, ahogyan a szellemvilágban történik”.

A varázsmese a tudati lélek korában
Ma már nem vagyunk tisztánlátók. Az archetípusok, ősképek, például az Anya, az Apa, a Nap, a Hold, a Király, a Tenger, a Barlang, az Erdő, a Forrás, az Öreg bölcs, a Mostoha, hogy csak néhányat említsünk, és az azokból fakadó szimbólumok azonban továbbra is ott élnek a lelkünkben. Ezeket aztán, amikor mesélünk, átszínezzük, tudattalanul variáljuk, lelkiállapotunknak megfelelően. A mesebeli történések a képek és szimbólumok nyelvén megmutatják, hogy valós életünkben mire támaszkodhatunk, miben bízhatunk, és főképpen, hogy hol vagyunk elakadva. Mi akadályoz; megmutatja, merre-hogyan érdemes továbblépni, hogy leküzdhessük belső, gyakran gyerekkorban rögzült programjainkat, önhazugságainkat. Mindezt úgy, hogy a mese világából nem kell kilépnünk, mégis csodás változásoknak lehetünk tanúi saját életünkben!

nagypaciMinden lehetséges
Persze ebben a minden lehetséges világban felmerül a moralitás kérdése is. Hiszen a ’minden lehetséges’-be beletartozik a gonosz, az immorális is. A varázsmese arra is rámutat, hol tart a mesélő a morális fejlődésben, hogyan éli meg szabadságát, milyen utat választ szabad akaratából. A skála a bármit megtesz valaki kárára alfájától az omegáig terjed, amikor a hős magas morális törvényeknek engedelmeskedve, a lelkiismerete és a közösség számára egyaránt elfogadható, példamutató magatartásformákat és megoldási módokat választ. Olyanokat, mint a valódi népmese-, azaz varázsmese-hősök, akiknél a szív és az ész, a gondolatok, szavak és tettek összhangban vannak. Tiszta céljuk van, amiért bátran kiállnak. Sosem térnek le az útról, és ha válaszút elé kerülnek, mindig a szívükre hallgatnak. Sosem irigyek, gyávák, dühösek vagy bosszúállók. Jellemzőik a bátorság, becsületesség, egyenesség, állhatatosság, tisztesség, jószívűség, megbízhatóság, tettre készség, talpraesettség, áldozatkészség, találékonyság, kitartás, felelősségtudat, nehézségek vállalása, és még sorolhatnánk. Röviden: a varázsmesék hőse az érett, integrált, testi-lelki-szellemi szempontból is felnőtt embert szimbolizálja. Azt az embert, aki egyensúlyban lévén saját magával, embertársaival, a természettel és természetfelettivel, képes valódi szeretetet adni és elfogadni egyaránt. A nagy betűs Szeretetet ugyanaz jellemzi, mint a mesehőst: a mesehős maga a megtestesült Szeretet, amelynek útját a hős szabad akaratából választja. Varázsmesénk megmutatja, hogyan állunk mi ezekkel az erényekkel: megvannak-e, működnek-e életünkben, jó úton járunk-e; vagy még elvakít saját önzőségünk, gyerekes, számító, sokszor nárcisztikus lényünk, lebénítanak korábbi traumáink, sérüléseink.
A mesében gyakori a reménytelennek tűnő helyzet, de a végén minden megoldódik – a varázsmese éppen ezért a bennünk élő remény hordozója is.

Mi kell a varázsmese-íráshoz?
A varázsmese-íráshoz csak annyi kell, hogy tiszta szívből elfogadjuk: nem csak a fizikai világ létezik, és hogy az érzékek feletti világban nem ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a fizikai világban. 
Pszichológiai megközelítésből: fogadjuk el, hogy létezik egy tudattalan részünk, amely a tudatunk számára ismeretlen programok és törvények szerint működik és hat ránk. A mesékben ugyanis az érzéken felüli világ, ill. a tudattalan tartalmak a fizikai világból vett képekben jelennek meg, de az érzéken felüli világ/tudattalan törvényei szerint működnek. A varázsmese megalkotásához a továbbiakban semmiféle különleges képességre vagy hosszas tanulás árán megszerzett tudásra nincs szükségünk – a fantáziánk minderre képessé (!) tesz minket.

Kinek érdemes varázsmesét írnia?
Röviden: mindenkinek, aki elfogadja az érzéken túli világ, illetve a tudattalan létezését. És nem csak azoknak. Dr. Paola Santagostino, olaszországi pszichoterapeuta, a varázsmese írás módszerének kidolgozója ezzel kapcsolatban így fogalmaz:
„Mindenki számára hasznos mesét írni, mert fejleszti a kreativitást és mélyíti az önismeretet; segít kapcsolatban maradni saját magunkkal, segít kifejezni szükségleteinket, vágyainkat, lehetőségeinket. Érdemes például időnként kitalálni egy mesét „csak úgy”, határozott szándék, illetve konkrét problémára való megoldáskeresés szándéka nélkül – nagyon jó módszer ez.  A meseírás ugyanis egy a számtalan önkifejezési mód közül; olyan, amivel életben tarthatjuk kreatív énünket: születhet belőle egyéb műalkotás: vers, zenemű, vagy kép is.” 
Olyan rendkívül finom gyógymódról van tehát szó, amit csak a művészeti terápiákhoz lehet hasonlítani: ahogyan a zene, a festészet vagy a tánc, úgy gyógyít a varázsmese is. A különbség annyi, hogy a varázsmese célzottan, meghatározott irányban hat: megtalálja, majd mesebeli képekben és eseményekben meghatározza a tudattalan mélyén rejlő legégetőbb problémát, és utat is mutat a lehetséges megoldás felé.

Orvosság a testnek, gyógyír a léleknek
A varázsmese gyógyító erejével kapcsolatban Paola Santagostino így fogalmaz:
„Megfigyeltem, hogy az öngyógyítási folyamat spontán módon akkor indul be, amikor megtaláljuk a megoldást a képi szinten megjelenő problémára. Ez attól függetlenül így van, hogy a mesélő talált-e párhuzamot meséje szimbólumai és a saját hétköznapi élete között. Sőt, a mese erőltetett értelmezése, a kitalált történet drámaisága és a valós élethelyzet közötti kapcsolat megteremtése azelőtt, hogy a mesélő megoldást találhatott volna a mesebeli konfliktushelyzetre, csak akadályozza a képzel?erő hatékonyságát. /…/ 
A fantázia és a valós helyzet közötti kapcsolatteremtés mindazonáltal hasznos lehet akkor, amikor a képzeletbeli helyzetre már megvan a megoldás. Ekkor a mese, különösen, ha tudatosítjuk a megoldási mód szimbolikus jelentését, segíthet a megfelelő hozzáállás tudatos kialakításában.”
Az említett öngyógyítási folyamat testi és lelki értelemben egyaránt beindul. A varázsmese fizikai tünetek esetén is kiválóan alkalmazható, hiszen a szimbólumok az egyes testrészek, szervek működését is híven tükrözik. A pszichoszomatikus orvoslás és a varázsmese kapcsolata külön értekezés tárgya lehet. Annyi bizonyos, hogyha a mesében meggyógyul a beteg ló, újraéled a leégett erdő, vagy hasonló történik, az fizikai szinten is öngyógyító folyamatok beindulását eredményezheti.

manóMi történik, amikor varázsmesét írunk?
A varázsmese írásban az az egyik legnagyszerűbb, hogy az „ismeretlen tudás” mélységeibe vezet, és oda enged bepillantani. A varázsmese olyan, mint egy animációs film lelkünk legaktuálisabb és legmélyebb történéseiről. A mesealakok segítségével felszínre hozzuk azt, amivel a lelkünk foglalkozik, ami tudattalanul is meghatározza saját életünkhöz és környezetünkhöz való hozzáállásunkat, tetteinket, aktuális életprogramunkat. A mesét saját lelkünk diktálja, nem más mondja meg kívülről, mit tegyünk – még csak nem is saját intellektusunk. Amit a mesénk mutat, azzal biztosan érdemes foglalkoznunk, mert a mesében a szó szoros értelmében megláthatjuk és meghallhatjuk legmélyebb belső történéseinket, amelyekről hétköznapi tudatunkkal még nincs tudomásunk, ám mégis hozzánk tartoznak. Képzeljük el, amint tavasszal a földből rügyek fakadnak. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, télen, a föld mélyén, a szemnek láthatatlanul komoly előkészítő munka folyik: ennek eredménye a tavaszi rügyfakadás. Ilyen rügyfakadás az is, amikor „váratlanul” új élethelyzetbe kerülünk, új ötletünk vagy lehetőségünk kínálkozik – s ilyen az is, amikor „hirtelen” megbetegszünk. Ám ahogyan a növény esetében, úgy az embernél is, mindezt láthatatlan belső folyamatok előzik meg. Amikor mesét írunk, ezekbe a láthatatlan mélységekbe pillanthatunk bele. Sőt, nem csak belepillanthatunk, de át is élhetjük, és a mese szintjén bármit meg is változtathatunk benne úgy, hogy minél kedvezőbb legyen majd a „rügyfakadás” a valós életben!

A varázsmese, mint irodalmi műfaj

A varázsmese önálló irodalmi műfaj - nem holmi képzeletbeli történet! Jellemzői szinte teljesen megegyeznek a klasszikus magyar népmesék jellemzőivel. Mesénk megírásakor törekszünk arra, hogy relaxált állapotban, lehetőség szerint az alábbi formai keretek között kalandozzunk, ám ezeken belül teljesen szabadon:
1. A varázsmese szereplői emberek és klasszikus mesealakok (király, szegény legény, királylány, bölcs öreg, tündér, paripa, manó, sárkány)
2. A főhős azért indul el, hogy valamilyen negatív, súlyos kiinduló helyzetre megoldást találjon: halálos betegségre, természeti csapásra, gonosz mágiára.
3. A főhős útja során segítőkkel és fenyegető, veszélyes ellenségekkel is találkozhat. Bármilyen helyszínen járhat, s bármilyen fordulat, varázslat, segítség megeshet vele. 
4. A mese végére a kiinduló helyzet megváltozik, jobbra fordul, mindenki megelégedésére.
5. A varázsmese nem utal a meseíró köznapi személyére, életrajzára, jelen állapotára – hiszen a mesevilágban játszódik. Ezért nincsen normál neve sem a szereplőknek, sem a helyszíneknek.
6. A varázsmesének nem adunk címet, nem programszerű. Nem oktatunk, hirdetünk általa erkölcsi tanulságokat, mert a mesehősök a viselkedésük példájával épülnek be a hallgatók lelkébe.
7. A varázsmese kezdete: „Egyszer volt, hol nem volt..”, a vége pedig: „És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Ha mégsem így végződik, az sem baj: ez csupán annyit jelez, hogy a mesélő lelkében még nincs meg a megoldás, még foglakozik vele.

A varázsmese tanfolyam
A csoportos varázsmese tanfolyamok módszere nagyon egyszerű: közösen leülünk, megismerjük egymást és a varázsmese fenti műfaji jellemzőit, ellazulunk, ráhangolódunk, majd kimondjuk a varázsigét: „Egyszer volt, hol nem volt…” És hagyjuk, hogy megérkezzenek hozzánk egy mesehős emberi kalandútjának képei. Aztán nincs más dolgunk, mint hogy lejegyezzük a mesénket.
A varázsmese megírása után tovább dolgozunk vele: művészeti eszközökkel, életünk megfigyelésével, a mese átélésével, a főbb drámai szituációk eljátszásával, megbeszélésével. Megírt mesénk legpraktikusabb jellemzője az, hogy akkor is hatni kezd az életünkre, ha egyáltalán nem is foglalkozunk vele – hát még, ha csoportban dolgozunk is vele! 
A csoportos varázsmese-írás előnyei:
Védett környezet
Minden valódi önismereti csoport közös jellemzője, hogy kölcsönös bizalmon és jó szándékon alapuló, védett környezetet és figyelmet nyújt a résztvevők számára. Íratlan törvény, hogy a csoportban mindenki egyenlő, senki nem több vagy jobb a másiknál. Ami elhangzik, azt a tagok bizalmasan kezelik, titoktartást vállalnak.

őszinte visszajelzések
A csoport tagjai egymást nem minősítik. Ha valaki rossz úton jár, a csoport egyértelműen, de nem számon kérően visszajelzi. Mindez lehetőséget nyújt arra, hogy öntudatlan visszásságainkat felismerjük, elfogadjuk, sőt, lehetőségként fogjuk fel arra, hogy tetszőleges módon megváltoztassuk.

Különleges kapcsolódási lehetőség
Egy varázsmese-csoportokban a mesék varázslatos környezetének köszönhetően megszűnnek a földi lét korlátai: az ember tisztán lelki és szellemi lényként tud kapcsolódni önmagához és másokhoz. A mesében ugyanis minden lehetséges, bármit megtehetünk. S aki mer, az nyer! 
A varázsmese-csoportban a résztvevők megtapasztalhatják egymáson: ki amennyit beletesz, annyit kap, s ebből bátorságot meríthetnek. Van példa olyanra, hogy valaki mélyen belemegy a játékba és a végén katartikus felismerésekre, feloldásra jut; de olyan is, aki a felszínnél nem tud, vagy nem akar mélyebbre menni. Utóbbiak bátorításra lelhetnek belemenős társaiktól; másrészt ők sem esnek el teljes mértékben a varázslattól, hiszen eleve már annak gyógyító hatása van, hogy megírták a mesét.

Több nézőpont, valós megoldási lehetőségek
A varázsmesék csoportos, ugyanakkor egyénekre szabott feldolgozói gyógyító erejűek minden egyes résztvevő számára. Egymás példáit látva különböző megoldási és reagálási módokat tapasztalhatnak meg. Látják, amint társuk átél és szimbolikusan megold egy valós problémát, válságos élethelyzetet. E valós tapasztalások révén megerősítést nyer, hogy létezik megoldás; mintát kapnak olyan hozzáállásra, amivel az adott probléma megoldható, mégpedig úgy, hogy közben számos más megoldási módot is kipróbálhatnak, veszélyek és kockázatok nélkül. A varázsmese ugyanis veszélytelen kísérleti terep, ahol bármi kipróbálható, míg a legjobb megoldás meg nem születik. A képek és szimbólumok révén született legjobb megoldás pedig azután „életre kel”, és mesés változásokat indít el hétköznapi életünk során. Érdekes, de nem meglepő megfigyelés, hogy egy-egy csoportba „véletlenül” hasonló problémákkal küzdő emberek jönnek össze. ők azonnal felismerik egymást és titokzatos módon azonnal kapcsolódnak is egymáshoz, ami a személyes példákon keresztül óriási segítséget jelent a problémák megoldásában.

A harmonikus párkapcsolat záloga: a lélek és szellem egysége
A varázsmese csoportokban előforduló problémák közül az egyik leggyakoribbak a párkapcsolati problémák. Ehhez fontos tudni, hogy a mesebeli királylány és királyfi lakodalma sokkal mélyebb jelentéssel bír, mint egy közönséges párkapcsolat létrejötte! A lakodalom szimbolikusan a lélek (királylány) és a szellem (királyfi), illetve a női és férfi lélekrész, az anima és animus egységét, harmóniáját jelzi. E harmónia megteremtése azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy készen álljunk egy számunkra megfelelő, harmonikus és egyenrangú párkapcsolatra. A varázsmesék e lelki-szellemi folyamatnak is kimeríthetetlenül bölcs közvetítői.

Minden jó, ha a vége jó?
Mi van akkor, ha nem sikerül jó véget találni egy meséhez? Nos, ez nem jelenti azt, hogy nincs megoldás! Csupán azt jelzi, hogy a tudattalan az adott pillanatban még nem látja a kiutat. Ilyenkor üzenet értékű az, hogy hol van elakadás; a szükséges következő lépés pedig az, hogy belássuk: igen, bajban vagyunk. A belátás a megoldás felé vezető úton az első, és legfontosabb lépés. Amint elismerjük, hogy elakadtunk, hogy igenis bajban vagyunk, és nem tudjuk a megoldást, kis énünk – végre! - feladja a küzdelmet: ez szükséges ahhoz, hogy tudattalanunk, vagy magasabb Énünk működésbe lépjen, és valódi kedvező változást hozzon életünkbe. Ebben is segít a mese: segítségével rálátunk arra a legfontosabb dologra, ami az adott pillanatban a leginkább akadályoz minket; ugyanakkor rálelhetünk és működésbe hozhatjuk korábban fel nem fedezett, vagy alvó belső erőforrásainkat is.
Összegezve: a varázsmese segít abban, hogy ráhangolódjunk magasabb, jobbik Énünk segítő erejére, valamint az emberiség kollektív, ősi tapasztalatára és bölcsességére. Egyben megtanít arra is, hogy az akadályok leküzdése, az aktív, cselekvő részvétel a továbblépés egyetlen módja. Meglátjuk általa, hogy minden lehetséges, a megoldás pedig csak rajtunk múlik. Minden varázsmese egy új élet küszöbét jelentheti számunkra.